MÁGIKUS KÖVEK

A MÁGIKUS KÖVEK ÉLETÜNK MAI TALIZMÁNJAI, KÜLÖNLEGES KÉPESSÉGEKRE BEAVATOTT KÖVEK. BÁRMIT KÉPESEK BEVONZANI ÉLETÜNKBE, AMIRE CSAK VÁGYUNK. LÉGY TE IS TULAJDONOSA ENNEK A CSODÁNAK, ÉS A VILÁG MEGVÁLTOZIK KÖRÜLÖTTED

                           9e2874d9bb79907264e9f7c0b9c7def3.jpg
                   KRYON ÜZENETE A MAGYAROKNAK


Lee Carroll – aki eredetileg hangmérnök – egy amerikai médium, író és előadó, egy Kryonnak nevezett entitás üzeneteit kezdte el közvetíteni 1989-ben, egy felsőbb dimenzióból. Úgy írja le Kryont, mint egy szerető angyali entitást, aki a Forrásból származik. Egy a Földre “szakosodott” csoport energiáját képviseli, az otthon energiáját. Kryon Itt van a Földdel “a kezdetektől fogva” és ugyanahhoz a családhoz tartozik mint Mihály Arkangyal. Az információk melyeket közzétesz nyomtatásban és online, azt a célt szolgálja, hogy segítsen az embereknek felemelkedni egy magasabb rezgésszintre…

Az ő magyaroknak szóló üzenetét olvashatjátok az alábbiakban:
Aki jelen inkarnációjában magyarnak anyanyelvűnek született, s beszéli még ezt a nyelvet, él bárhol a Földön, számukra szól ez az információ.
Egy picit vissza kell mennünk az időben. Mint mindannyian tudjátok az Atlantiszi időszak legvégén a Föld s rajta az emberiség energetikailag egy alacsonyabb rezgésszintre került, mint ahogyan addig éltetek ezen a bolygón. Ez teljes egészében azt jelentette, hogy a Föld kikerült a Teremtő mágneses tudatmezejéből, egy alacsonyabb frekvenciájú helyet foglalt el az univerzumban.
Ezáltal elvesztette az emberiség a kapcsolatát a Teremtővel. Ezért éreztétek magatokat végtelenül egyedül, végtelenül magányosnak, s ezt idővel tudatotok bezárulása is követte. Felvettetek egy sűrű, a mostaninak megfelelő fizikai burkot. Ebben az állapotban megkérdőjeleződött a bolygó helyzete és jövője.
S ekkor olyasmi történt, ami az egész Univerzumban egyetlen egyszer történt meg csupán. Nem kozmikus szülők által teremtetten, hanem az Isteni tudatmező saját energiájából teremtett egy lényt. Ennek a lénynek a feladata kizárólagosan az volt a Földre érkezve, hogy olyan energetikai egyensúlyt teremtsen a bolygón, mely lehetővé teszi a Fény megjelenését és terjedését, a bolygó rezgésszintjének emelését, s idővel a bolygónak az Isteni tudatmezőbe való visszatérését segítse. Ez a lény Jézus Krisztus volt.

                                        ezoteria_27.jpg

Jézus megszületett emberként. Élete során lépésről lépésre egy felébredési folyamaton ment végig. Majd teljesen felébredve, felismerve, hogy ki ő s miért is érkezett, elkezdhette a feladatát. A történetet, az eseményeket mindannyian ismeritek. Miért hangzott most el mindez? Mert a ti történetetek ti vállalásotok itt kezdődik, amikor Jézus visszatért, anélkül hogy a felemelkedési folyamat befejeződött volna . S ekkor a Föld sok pontján vállaltak csoportok, fénymunkások olyan kiegészítő extra feladatot melyek Jézus munkájának befejezését célozták meg. És most térhetünk rá arra hogy kik vagytok ti.
A Föld egy ugyanolyan élőlény mint ti mindannyian, ugyan megjelenési formájában nincs hasonlóság, de energiarendszerét tekintve ugyanúgy csakrákkal, ugyanúgy energia szerkezettel rendelkezik. S az a csoport, akit ti képviseltek a Föld történetében elvállalta a legnehezebb feladatot, a szívcsakra őrzését. Mit jelent ez? A felemelkedési folyamat lényege, hogy a Föld lakosságának nagy része az elme, az értelem vezetése, irányítása és döntései alatt tevékenykedik.
A Föld fejlődésének következő lépése , hogy ez az irányítás vissza áll eredeti egyensúlyába. A szív és a lélek veszi át az irányítást. Mert egyetlen energia létezik az univerzumban, egyetlen eredő energia, s ez a szeretet. Az Univerzumot a Mindenható által kisugárzott szeretet energia élteti és működteti. Ti mindannyian tiszta szeretet vagytok, lényetek esszenciája a tiszta szeretet. Ezt az esszenciát magadban hordod fizikai testeden belül. Ezt nevezitek a teremtő lángjának, isteni szikrának, a teremtő magjának stb. Ezt mindannyian magatokban hordozzátok a szívcsakrában.
 
Miért nevez benneteket sok olyan társatok, akik spirituális kérdésekkel foglalkozik a MAG népének, mit jelent ez ? A Föld életében az emberiség tagjai között a magyarok képviselik azt az eredeti energiát, azt a tudást, melyet a szívcsakra tárol.
Mi a feladatotok a felemelkedési folyamatban?
A Föld energia rendszere, s a ti energia rendszeretek napról napra emelkedik, változik, s az utolsó a harmadik stádiumban vagytok. Ennek is a legvégén. Mi történik a viszonylag gyors felemelkedési szakaszon? Amikor a Föld eléri azt a rezgés szintet, hogy készen áll, akkor a Teremtő különleges rezgés sorozatot indít el az egész Univerzumban. Ez a rezgés sorozat elérve a Földet, segíteni fog benneteket. A Mindenható energiája beáramlik. S minden amit lényedről, aspektusaidról a kristály könyvtárak tárolnak kiáramlik és egy egységes közös tudatmezőt fog létrehozni a Földön.
A ti feladatotok kapcsolódni ehhez a tudatmezőhöz és ennek segítségével egymással is összekapcsolódva, a szeretet rácshálójához csatlakoztatni a Föld Szívcsakráját. Ennek az energiának a megtartása, őrzése, védelme konkrétan a ti feladatotok. Mindenre képesek vagytok, semmi nem haladja meg képességeiteket. Minden olyan feladat, ami rátok vár bennetek van. Belétek van kódolva, őrzitek sejtjeitekben, őrzitek DNS rendszeretekben, Ez a KÖZÖS feladatotok, ezenkívül egyénileg mindenkinek külön – külön megvan a saját, személyes feladata is.
 
Amikor Jézus nem folytatta már a Földön konkrét emberi testben élve a Föld energiával való ellátását, akkor bizonyos entitás csoportok a Föld több pontján, köztük ti is, elindultatok, felvállalva feladatotok kiegészítéseként azt, hogy a Jézus által elindított utat segítitek, kiteljesítitek amit Ő elkezdett. Konkrétan történelmetek egy adott pontján elindult egy nép valahonnan keletről. Amikor megérkeztetek fizikailag erre a területre, a Kárpát medencébe, legendáitok mesélnek egy csodáról, egy aranyszarvasról.

Ez egy előre megállapodott energetikai jel volt számotokra. Ez jelentette számotokra megállapodás szerint azt, hogy úti célotok felé közeledtek. Mi vonzott? Mi volt a cél? A szívcsakra energiája. Azért jöttetek, hogy a szívcsakra energiáját erősítve segítsétek a Földet. A szív csakra energiájának emelése, őrzése, gyógyítása a ti személyes feladatotok. Életetek során elmétek uralmát, gondolataitok meghatározó mivoltát, lépésről lépésre mindig kicsit gyengítsétek, s adjátok át a helyet az intuíciónak a szív szavának, azoknak az instrukcióknak, melyeken keresztül lelketek vezet benneteket. Ebben a folyamatban segítitek a Földet, hogy a Föld megerősíthesse saját szívcsakrájának energiáit, s ennek az energiának nagyon fontos feladata lesz a felemelkedés során. Ez lesz az első energia, mely átkapcsolódik felsőbb dimenziókba.
 
Tehát megérkeztetek ide a Kárpát medencébe. Intuitívan tudtátok, hogy ide tartotok, tehát megtörtént a letelepedés. S most nézzük meg energetikailag egy kicsit a másik oldalt. A Föld energiáiban nem csak az a folyamat zajlik, ami a Föld rezgésszintjét emeli. Létezik egy másik energia a Földön, akinek ez nem áll szándékában. Nem képviseli az érdekeit. Ez az energia pillanatnyilag a Földön elég jelentős mértékben irányítja a hatalmat. Tökéletesen érzékelte amikor elindultatok Keletről, végig követte utatokat, s tökéletesen érzékelte a megérkezéseteket. Tökéletesen tudatában volt annak, hogy miért jöttetek, mi célból s annak hogy kik vagytok.
Ez az energia hatását jelentős mértékben először akkor fejtette ki, amikor István királyotok, az egyházhoz csatlakozva, megengedte ennek elterjedését, segítve ezt a folyamatot. Ez annyit jelentett, hogy csatlakoztatok ahhoz a hatalmi struktúrához, ami innentől kezdve egységeteket erősen szétzilálta, s veszélyezteti a mai napig.
 
Ezek azok az erők, melyek országotok vezetőire mindig is hatottak, folyamatosan az egység kialakulásának megnehezítését az egységes erők fellépését gátolták. A fény egy nagyon erőteljes entitás segítségével tudott megjelenni történelmetek során s ez Mátyás király volt. Az Ő személyében az Ő inkarnációjában egy olyan nagy hatalmú magas fénylény érkezett hozzátok segítségképpen, aki nagyon mélyre ható energiákat árasztott s kötött meg itt léte során. Virágzott és egységes volt az ország. Olyan tulajdonságok kerültek felszínre, mint a szeretet, az igazságosság, a becsület. Olyan mélyreható, tiszta energiákat sikerült élete és tevékenységei során árasztani, ami életét követően is energetikailag nagyon sokáig hatást gyakorolt erre a területre. A következő ilyen esemény, ami a szabadság irányába tett egy lépést, s ezt energetikai értelemben is értem. Ez az 1848-as szabadság harc. Újfent létrejött az országban valamilyenfajta egység, cél, törekvés, a megszabadulás egysége. Ugyan történelmileg rövid időn belül megakadt ez a folyamat, de energetikailag fantasztikus hatása volt, Mégis milyen érdekes, vagy milyen furcsa, hogy ezt az egységet népként, tudatosan sose éltétek meg itt az inkarnációban. Sőt, azt valljátok magatokról, hogy ti vagytok az a nép aki soha nem tud egységes lenni, egységesen fellépni, képviselni az érdekeit. Fellépni idegenek ellen, Önmaga törvényeit megalkotva, Önmagát megerősítve állni a világban. Hát, ez a dualizmus realitása, ez nem a valóság. Ez csak a ti realitásotok. Így tűnik a lineáris világotokban. Ti egy csodálatos egységet képeztek, azon multidimenzionális részeitek, akiknek nem vagytok tudatában, egy csodálatos együttműködő, összhangban levő szeretetet képviselő csoport, bármilyen nehéz ezt most számodra elképzelni. De én itt vagyok, s nap, mint nap érzékelem őket s dolgozom velük, tehát hidd el nekem. Ez így van. Afelé tartotok, hogy ezt ti is megéljétek. Ennek az energiának a felismerését a megélését akkor fogjátok tudni tudattal követni földi testben levő lényként, amikor konkrétan a felemelkedés során, nekikezdetek a feladatotoknak. Tökéletesen fogjátok tudni, hogy hol vagytok, hova tartoztok, hova kell kapcsolódnotok, és mit kell csináltok. Tökéletesen fogjátok érezni részeteket az egységben.
 
 
 
 
 
 
 

Ne félj a feladattól, képes vagy, hiszen automatikusan ki fognak nyílni azok a kódok, feloldásra kerülnek azok a képességeid, tulajdonságaid, amiket magadban hordasz. Addig is amit meg tudtok tenni az egy olyan lehetőség ami mindig is itt volt. A Kárpát medence egy hatalmas víz területet rejt a földben. Ez a vízterület számotokra részben tökéletesen ismert, hiszen az ország területén nagyon sok helyen, ahol lefúrtok hévizek, törnek fel. Ez a vízrendszer az ország területe alatt egy kristály mező. Amikor dolgoztok egyesével, vagy ketten, vagy csoportban, bármikor meg tudjátok tenni, hogy tudatos energiával tisztítjátok ezt a vízmezőt. Köztudott, hogy a víz egy intelligens, kommunikáló energia. Tudattal rendelkezik. Küldd le szeretetedet, azokat a pozitív gondolatokat, amit Föld anyának szánsz. küldj energiát ebbe a vízbe, s tudatosan kezd el tisztítani, s eltávolítani azt az energiát, amit már jó elengedni. Ennek több rétegű hatása lesz, ha ez a víztömeg befogadja, akkor teljes mezőként a fénymunkások energiájának, tudatának, jó akaratának, szeretetének egy egységes mezőjeként kezd el működni. Vannak területek, ahol ez már működik, ahol már csodálatosan tiszta. Egységessé kell tenni.
A Földet körülveszi a kollektív tudat mezője, valamint egy magasabb régióban a szeretet rácshálója. Körülveszi még a mágneses rácsháló, és különböző energetikai háló. Évek óta mondjuk, hogy legfontosabb feladatotok a kollektív gondolkodásból a kollektív tudat mezőből való kiszakadás. Hogy tudod te ezt konkrétan megtenni? Vannak elképzeléseid a felemelkedésről az utána történő eseményekről, az életedről. Nagyon konkrétan meg tudod fogalmazni azt, hogy te mit szeretnél. Hogyan szeretnél élni. Mit szeretnél érezni. Békében szeretnél lenni. Szeretetben, bőségben egészségesen, harmóniában, és egy csodálatos békés, játszmáktól, manipulációtól, csalásoktól mentes világban. Ezt mindannyian egységesen szeretnétek.
ALKOSD MEG, KONKRÉT képekben, GONDOLATILAG, a te saját jövődet. És erre gondolj minél többet, erősítsd gondolatilag ezt az energiát, minél több gondolatot, minél több energiát adsz hozzá ehhez a képhez annál inkább alakítod nap mint nap.
Alakíts egy magot, alakíts egy alap elképzelést, és ehhez mindig tegyél hozzá valamit, egészítsd ki mindig valamivel, egészítsd ki újabb ötletekkel, de az alapötletet mindig tartsd észben, és ha minden nap, napi rendszerességgel adsz hozzá egy pici energiát, akkor ez a mező, ez a gondolat mező ez az energia egyre több lesz, egyre nagyobb lesz, egyre jobban gyarapszik.
HA MINDEN FÉNYMUNKÁS AZ ORSZÁGOTOKBAN NAP MINT NAP NÖVELI EZT AZ ENERGIA MEZŐT, AKKOR A KOLLEKTÍV mező és a szeretet rácshálója között létre tudtok hozni egy olyan tudatmezőt, ami tiszta, ami legszentebb, leginkább szívből és szeretetből megalkotott gondolataitok mezeje.
Tarts igényt saját szuverén önállóságodra, saját szabadságodra, tarts igényt saját manipuláció mentes létezésedre. Tarts igényt arra, hogy fénylényként ezt megéld, hogy lényed valódi esszenciája át tudja mosni, át tudja járni összes sejtedet, hogy valódi lényed energiája kitáguljon, kiáradjon, betöltse lényedet. Add át neki a stafétát. S meglátod, hogy megjelennek a csodák az életedben. Megjelenik az az élmény, amikor már nem azt érzed, hogy kicsi vagy, amikor már nem azt érzed, hogy nem vagy jó, amikor már nem azt érzed, hogy nincs miért szeretni téged. Csodálatos vagy! A teljes tökéletességet hordozod magadban. És a tökéletességed, a lelked megnyilvánulni vágyik!
NE ENDGEDD MEG SENKINEK, HOGY BEFOLYÁSOLJON, HOGY FÉLELMET GERJESSZEN BENNED. ÉS bárki bármit mond, nem igaz, hogy neked nincs ilyen vagy olyan képességed, nem igaz, hogy nem vagy képes valamire! Nem igaz, hogy nem vagy szép. Nem igaz, hogy nem vagy tökéletesen egészséges. Mindez nem igaz, mindez illúzió! Körülveszed saját lényedet, falakkal, hitekkel. Körülveszed saját lényedet olyan elképzelésekkel, amit mástól vettél át. Gondold el fény lényként születettél meg abban a KICSI TESTBEN, és körülvett a jelen világ, és amint megtanultál a 3 D-ben járni, beszélni, eligazodni, bármit amit megtanultál, AZT VALAKI MONDTA NEKED, VALAKI MEGMUTATTA, VALAKI SEGÍTETT, s ez a valaki mindig ember volt. A családod, a barátaid, az ismerőseid, a tanáraid. Mások által mondott igazságokat vettél át, mások által mondott gondolatokat fogadtál be, s ennek az összképeként HISZEL MAGADRÓL VALAMIT. EZEK FALAK. És közte fogalmad nincs, hogy ki vagy te valójában, Ki az a lény, aki ebben a testben lakik. Fedezd fel, ott van benned, esszenciaként.
És üzeneteket küld a saját érzéseiden keresztül, így tud kommunikálni veled. Üzenteket küld intuíción keresztül. Rögtön jelzi, ha az úton vagy, mert jól érzed magad, és kiegyensúlyozott vagy, és rögtön jelzi, ha letértél a saját utadról, az előre megtervezett saját utadról, mert érzed, hogy valami nem jó. Mert érzed hogy nem vagy egyensúlyban. Jelez, s te egyre finomabban egyre érzékenyebben tudod venni ezeket a jelzéseket, hát kezdj el figyelni rá! Egyre jobban, egyre mélyebb szinten halld meg azt a halk kis belső hangot!.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 29
Heti: 77
Havi: 599
Össz.: 241 733

Látogatottság növelés
Oldal: Kryon üzenete a magyarokhoz
MÁGIKUS KÖVEK - © 2008 - 2024 - magikuskovek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »